2011. április 5.

Bárka Színház


Valamelyik nap egy órára rohanva leszólított egy srác. „Érdekel a színház? Most olcsóbban Bárka Színház jegyhez juthatsz!”. Lehet ti is már többször találkoztatok velük. Nálunk nagyon sokszor fel-feltűnnek az egyetem berkei között.
Felmerült bennem a kérdés, vajon miért vannak ott? Kevesen járnak oda és ennyire kell reklámozni? Vagy az egyetemista közegre építenek, nekik szóló darabokat játszanak?
Ezt csak egyféleképpen tudnám kideríteni, ha elmennék egy előadásukra. Bevallom, eddig még nem került erre sor. Ahogy a jó közmondás is állítja: ami késik, nem múlik. Egyszer biztosan el fogok menni.
Kicsit utána néztem ennek a színháznak, megalakulásáról, darabjairól stb.
„A Bárka több mint színház. Igazi közösségi hely, ahol találkozhatnak mindazok, akik szeretik a színházat, kiállításokat, koncerteket, irodalmi esteket. A Bárka Színház friss, élő, közérthetőségre törekvő színház és befogadószínház kíván lenni. Célja magyar ősbemutatók, illetve új külföldi drámák bemutatása.” (http://www.barka.hu/p/barka.html)

Ezt a kis bemutatót elolvasva, igen, vágynak a fiatal értelmiségiekre. Hiszen részben lehetőséget adnak, hogy újakat tapasztalhassunk vagy akár egy új színt vigyünk a már meglévők közé.

Itt van még egy kis bevezető a színház saját honlapjáról:
A budapesti Bárka Színházat 1996-ban alapította a Józsefvárosi Önkormányzat, a társulat 1997 őszén kezdte el munkáját. A Bárka épülete műemlék jellegű, mely még a század elején az itt működő Ludovika vívótermeként funkcionált. 1999 szeptemberében Göncz Árpád és Törőcsik Mari nyitotta meg a Bárka felújított, átalakított épületét, melyben négy játszóhely található.
A színháznak állandó színésztársulata van, létszáma 17 fő. A művészi állományhoz sorolható még a Bárka Műhely (író, rendező, dramaturg, szerkesztő, zeneszerző, tervező, filmrendező...). A többiek az adminisztratív, a kiszolgáló, illetve a technikai személyzethez tartoznak (titkárok, sajtó- és közönségszervezők, fény- és hangtechnikusok, díszítők, büfések...).” (www.barka.hu)
A továbbiakat a www.barka.hu oldalon olvashatjátok és ismerkedhettek a színházzal.

Igazából én leginkább a zenés darabokat, illetve a musicaleket szeretem és ismerem jobban, (persze nem mindegyiket), ezért amikor megnéztem a Műsor menüpontot, nem lettem okosabb.
Ahogy olvasgattam, nagyon pozitívnak tartom, hogy több vidéki társulatnak is helyet és lehetőséget adnak műveik bemutatására.
Legalább egyszer mindenkinek ajánlom, hogy látogasson el oda, hiszen nem veszíthetünk semmit, csak gazdagodhatunk minden új megismerésével. Persze nem állítom, hogy a behatások csak pozitívak lehetnek, de a rossz tapasztalat is tapasztalat.